A projekt címe:
Gastro Green Project a Helios-Gastro Zrt-nél

A kedvezményezett neve:
Helios-Gastro Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A szerződött támogatás összege: 99.156.368 Ft

A támogatás mértéke: 50%

A projekt tartalma:
A projekt keretében a telephelyünkön található csarnoképület teljeskörű átalakítását végeztük el, valamint egy teljesen újonnan épült raktárépület kivitelezésére is sor került a megnövekedett kapacitási igények kiszolgálása céljából. Az átalakításra váró csarnoképület a meglévő acélszerkezetig visszabontásra és újjáépítésre került, hogy tökéletesen megfeleljen az előírásoknak és a technológia szükségleteknek. A csarnoképületet így tökéletesen alkalmassá tudtuk tenni a hulladék gazdálkodási folyamataink lebonyolítására, az újonnan épült raktárépületben pedig a hulladék előtárolása, segédanyag tárolás, valamint a félig előkezelt használt sütőolaj tárolása is meg tudott valósulni.

Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése által javítottuk a hulladékkezelési tevékenységünk folyamatát. Egy új, korszerű, mérleges kézi emelőt, valamint gyalogkíséretű és háromtámaszú targoncákat szereztünk be, amelyek segítségével gyorsabbá és hatékonyabbá tudtuk tenni a mindennapi munkafolyamatokat: a kezelendő alapanyag autóról történő leemelését, csarnokon belüli mozgatását, valamint a késztermék mozgatását is. Az emelőeszközök segítségével képesek lettünk párhuzamosan több munkafolyamat egyszerre történő elvégzésére, s így a partnereink kiszolgálását már jóval gördülékenyebben tudjuk megvalósítani. A projekt keretében beszerzésre került egy DROP 200/15 típusú magasnyomású mosó berendezés is, amely folyamatosan biztosítani tudja számunkra a tiszta gyűjtőegység megfelelő mennyiségben történő rendelkezésre állását. Mivel folyamatos partnerállomány-növekedést tervezünk, ezért nagy szükség volt a beruházások megvalósítására.

Bevezetésre került egy komplex vállalatirányítási rendszer a hulladékbegyűjtési, kezelési, illetve utókezelésre történő továbbítási, vagyis a termelési és adminisztratív folyamatok gördülékenyebb nyilvántartása érdekében.

Az újonnan létrehozott gyártóegység tetején telepítésre került egy komplex napelemes rendszer, amely hozzájárul a hulladékkezelési folyamattal járó energiaigény részben megújuló energiával történő biztosításához.

A beruházás eredményeként képesek lettünk a begyűjtési hálózatunk folyamatos bővítésére, és vállalkozásunk exporttevékenységének fellendítésére is.

A projekt befejezési dátuma: 2023.09.28.

A projekt azonosító száma: GINOP_PLUSZ-1.3.1-21-2022-00086

Közreműködő szervezet:

Miniszterelnökség– Gazdaságfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság

1139 Budapest, Váci út 81-83.

gazdasagfejlesztes [at] pm.gov.hu

Tel: +36 1 896 66666